2011. 05.07.

Ma reggel égdörgésre, villámlásra és szakadó esőre ébredtünk az apácák által működtetett szálláson. Mire elindultunk (negyed 8) kicsit csillapodott az eső, pár km után aztán teljesen el is állt. 17 km hosszan nem volt egy település sem, ez eléggé megviselte az embert, de nem volt mit tenni, menni kellett, mindig csak menni. Annak örültünk, hogy nem esett egész nap, nem volt 40 fok meleg és nem volt túl nehéz a terep.

A mai nap legfontosabb eseménye, hogy átléptük a 400 km-t, innentől már kevesebb van előttünk, mint mögöttünk.

Nagyon jól aludtam az éjjel, már korán lefeküdtem, bedugtam a fülem vattával és reggel fél hatkor ébredtem. Már többen felkeltek, mert ismét volt egy éktelenül horkolós velünk a szobában. Egy fél órát még lustálkodtam az ágyban és hat órakor felkeltem. Kint hatalmas égiháború kezdődött, dörgött, villámlott és elkezdett ömleni az eső. Többen ennek ellenére elindultak, mi kivártuk a szokásos negyed nyolcat. Akkorra már egy kicsit csendesült az eső, de még mindig teljes esőfelszerelésben vágtunk neki az útnak. Pár kilométer után teljesen elállt az eső, de borús, szomorkás maradt az idő. 17 km hosszan nem volt település és ez eléggé próbára tette az embert, bár a terep nem volt túl nehéz.

Teljes menetfelszerelésben az egykori  "római aranyúton"

12 km hosszan az egykori római úton haladtunk, amelyen annak idején aranyat szállítottak.  

Dél felé értünk az első lakott településre, ahol rögtön egy alberg volt az út mellett. Egy hölgy állt kint az épület előtt, aki hallva a magyar szót, futott felénk. Magyarok vagytok? –kérdezte. Már negyedik éve dolgozik önkéntesként a zarándokszállón, Judit, Budapestről. Puszival, öleléssel köszöntöttük egymást, röviden elmondtuk kik és mik vagyunk. Majd kedves magyar honfitársunk figyelmünkbe ajánlotta a falu bárját, amire már igen csak szükségünk volt. Reggel óta nem nagyon tudtunk megpihenni, minden csupa víz volt. A bárban találkoztunk Péterrel is, de nem sokat beszéltünk, mindegyikünk nagyon fáradt volt. Tegnap is egy szobában aludtunk,  ő is Terradilosig tervezte a mai napot. Amikor mi Jutkával elindultunk a pihenő után, Péter még maradt, azt mondta, még pihen egy kicsit. Közben feltámadt a szél, elég hűvös volt. De a gyalogláshoz tulajdonképpen nem volt olyan rossz az idő.

Pihenő 17 km után - a lábamnak jól esett egy kis szellőztetés, bármilyen hideg is volt.

Ja, nem is írtam: Reggel elbúcsúztunk Istvántól is, aki pár napig volt az útitársunk. Neki egy kicsit sietni kellett, azt mondta, belehúz, amennyit csak bír.

A hátralévő 9 km már nem volt olyan rossz. Voltak falvak, amik megtörték az út monotonitását. Az utolsó három kilométeren az országúttól távol eső alternatív útvonalat választottuk, ami egy földút volt. Ez a falu túlsó végére vezetett, ahol egy olyan szállás volt kilátásban, ahol nincsenek emeletes ágyak.

A szállásra érve már láttunk ismerősöket az előző napokról. Ismét találkoztunk a japán-olasz házaspárral, akikkel még a Pireneusokban ismerkedtünk össze. Örömmel üdvözöltük egymást, már pár napja nem találkoztunk.

A szállás igazi jó választás volt A templomos lovagok által működtetett zarándokszállón nem csak, hogy emeletes ágy nem volt, de ráadásul egy kétágyas kis szobát kaptunk (10 euro/ fő)  Nagyon megörültünk. Az eddigi tömegszállások után egészen kivételes volt. Hogy mennyire lehetett örülni egy kis privát életnek! Becsuktuk az ajtót és magunk voltunk.

A szokásos zuhany, pakolás és rövid pihenő után ettünk egy jót. A tegnap vásárolt dolgok még tartottak.

Öt hétre való holmi- minden nap mindent kipakoltam a hátizsákból

Mivel már 3 órára ideértünk, időben végeztünk mindennel, gondoltuk, körülnézünk a faluban. Állítólag 80 lakosa volt. Lent az udvaron összefutottunk Gabriellával az ír- magyar lánnyal, aki a falu másik zarándokszállóján volt, csak ide jött vásárolni. Elmondta, a másik szálláson van Péter is, de beteg, az úton majdnem elájult. Ott vannak a fiatalok a berlini magyar nagykövetségről is, közülük pedig Móni van rosszul, hányt.  Jutkával összekaptuk magunkat és a gyógyszerkészletünket és átsétáltunk a másik szállásra, ami kb. 400 méterre volt tőlünk. Nagyon szép új szállás. Láttuk is beírva a neveket a recepciós könyvbe, de a fiatalokat nem sikerült előkeríteni, be sem engedtek minket a szobákhoz, csak az előtérbe. Így visszaindultunk. Gabi megígérte, megmondja nekik, főleg Péternek, hogy kerestük. Csak remélni mertük, nincs komoly baj. Hát bizony nagyon igénybe veszi a szervezetet ez az erőltetett menet.

A naplómba ezt írtam:

Fáradtak vagyunk, de ma is már 3-ra ideértünk, így van időnk pihenni. Ja és mindig fázunk, útközben izzadunk, ha megállunk meg fázunk. A lábaim nagyon fájnak, fáradtak. Állandóan krémezem, időnként fájdalomcsillapítót is veszek be, főleg este, ha nem tudok elaludni.

Idilli környezet -valahol útközben