2011.05.08.
Ma egy szenzációs szállásunk volt. Mint egy pajta, mégsem volt visszataszító, fantasztikus hangulata volt. Este közös főzés, közös vacsora. Megint ittam bort és pezsgőt is. És egy kicsit elmélkedtem.
A kétágyas szobában nagyon jó volt aludni. Igaz, felül nyitott volt, így minden behallatszott, de egyedül voltunk. Reggel hatkor ébredtünk, rögtön villanyt kapcsolhattunk és szép nyugodtan összekészülődtünk. Lefelé menet észrevettem, hogy valaki 15 percet hagyott a neten, gyorsan lecsaptam rá. Addig Jutka kávézott.
7:20-kor indultunk, nagyon-nagyon hideg volt. Szerintünk fagypont körüli lehetett a hőmérséklet. ¾ óra múlva értünk az első faluhoz, de megállás nélkül húztunk tovább. Újabb fél óra múlva volt a következő falu, itt sem pihentünk. Innen jó darabon az országút mellett mentünk. Itt előzött le bennünket Gabi, az ír- magyar lány. Az eredeti cipőjét már kidobta, vett 2 pár másikat. A lábán a sebek, amivel kórházba is került, szépen gyógyulnak, már egész jól van. Híreket mondott a magyar fiatalokról: Péter már jól van, Móni még gyengélkedik.
Nekem nagy szerencsém volt a lábbelikkel, a cipő nagyon jó volt, bár két ujjamat ragasztgattam. Esténként a szandi pedig kész megváltás.
Reggel az Úton- hosszú még az árnyék
Továbbra is nagyon hideg volt. Már kezdtem biztosra venni, ha megállunk, fagyhalál áldozata leszek. Egyszer írta valaki a neten, hogy ő az éhhaláltól félt.
13 km után álltunk meg először pihenni és enni. Egy bár fedett teraszán ültünk le, mert a kávé mellé a saját szendvicsemet ettem és bent nem akartam előpakolni az elemózsiás zacskómat. Nagyon fáztam, szinte dideregtem, vacogtam. Minden lehetséges ruha rajtam volt, termo pulcsi, dzseki, mellény, még Jutka plédjét is magamra terítettem. Furcsa volt, mert mellettünk a fiatalok jeges üdítőt ittak! Sahagun volt ez a helység. Bementünk az egyik templomba is, gyönyörű volt.
Kb. 12 óra felé kisütött a nap és végre kezdtem átmelegedni, (fagyhalál kizárva!), de az erős szélben elég nehéz volt ballagni. Végig rajtam volt a dzseki, kapucni.
Az egyik padnál kis pihenőt tartottunk. Leült mellénk egy fiatal srác, akivel már 3 napja kerülgettük egymást. Eléggé jellegzetes alak volt, valami cserkészruha féleség volt rajta. Megkínáltuk cukorkával, próbáltunk vele szóba elegyedni, vagyis Jutka beszélgetett vele angolul. Ilyenkor mindig eléggé bénának éreztem magam, mert semmit nem értettem. Gondoltam, megkérdezem tőle, tud-e németül? Erre felnevetett, ő német, Dortmund mellől van. 24 éves, most fejezte be az iskolát, szeptembertől fog dolgozni. Mathias a neve. Mutatta a lábait, nagyon csúnyák voltak. Ő Burgostól indult, de mondta, a legelső alkalommal elmegy orvoshoz. A talpa csupa vízhólyag volt a kisujja meg csupa gennyes gyulladás.
A mai 24 kilométert elég gyorsan letudtuk, 14 órára már a szálláson is voltunk. Ez egy szenzációs zarándokszálló volt. Azt írták, valami régi plébánia, de inkább olyan , mint egy pajta. Vakolatlan vert falak voltak, de nagyon hangulatos. Tetszés szerinti adomány az ára, vacsorát és reggelit is ígértek hozzá. Ennek mi nagyon örültünk, mert se kedvünk, se erőnk nem nagyon volt ahhoz, hogy valami boltot, vagy vendéglőt keressünk.
Az üzemeltető önkéntesek nagyon kedvesek voltak. Cukorkával kínáltak, a hölgyek kaptak 1 szál virágot, rozmaring, vagy levendula volt, nem emlékszem.
A konyhában bejelentkeztünk segíteni a vacsora főzéshez, de két fiú már pucolta a krumplit. Azt mondták, női munkaerőre később lesz szükség. Addig is felvonultunk a szobába, pihengettünk. Megint nagyon hideg volt, vagyis inkább nagyon fáztunk.
Hétkor megszólalt egy kolomp, hívták a férfiakat teríteni, a nőket pedig a konyhába. Öt nő jelentkezett munkára, salátát és gyümölcssalátát készítettünk, miközben a hatalmas fazékban fövő „mindent bele lencseleves” már elkészült. Fantasztikus volt a hangulat. A férfiak, akiknek tilos volt a konyhába belépni, állandóan fényképezni akarták a kuktáskodó női csapatot. A tálalás előtt házigazdánk egy üveg pezsgőt is előhúzott a szekrény mélyéről és csak mi nők, megittuk, nagy titokban.
A vacsora készítése - nagyon jó volt a hangulat
A vacsora szenzációs volt. Először jött a saláta, majd a lencsés egytál, utána a gyümölcssaláta. Bor, ásványvíz és csoki is járt hozzá. Mosogatni nem kellett!!!
A közös vacsora
Vacsora után elég gyorsan bevackoltuk magunkat, bebújtunk a hálózsákokba és elég gyorsan el is aludtunk.
Ez megint egy tömegszállás volt, sűrűn egymás mellett az emeletes ágyak, 1 férfi és 1 női WC volt és 2-2 zuhanyozó. Az motoszkált bennem, elnézve ott a zarándoktársaimat, hogy miért jönnek el emberek a kényelmes otthonaikból erre a zarándokútra. Gyalogolnak naponta 20-30-40 km-t, tömegszállásokon emeletes ágyakon alusznak, hideg vízben kimossák a napi szennyest, sorban állnak a WC előtt, hallgatják mások horkolását, szellentését…….. és mindez nem számít. Vajon MIÉRT? Még magamtól is mindig ezt kérdezem.
A másik dolog, ami sokat foglalkoztat: Egyedül, vagy valakivel együtt menni. Szerintem jó, ha az ember nincs egyedül. De csakis olyan társsal szabad elindulni, akire az ember nem akarja a saját terheit ráaggatni, ill. a másik terhét nem akarja magára venni. Ott mindent az embernek egyedül, saját magának kell meg-és átélni. A fájdalmat, a fáradtságot, a gyengeséget, a szomorúságot és az emlékeket. De van kihez szólni, van kivel indulni reggelente, hogy aztán szavak nélkül is megértsük, most magányra van szüksége a másiknak. Egyedül kell sírni, de van kivel nevetni. Úgy érzem Jutka egy ilyen társ volt és csak remélni merem, ő is így érzi.
Egy szobor- és két igazi zarándok
