2011.05. 11.
Ma aztán jól belehúztunk. Tegnap Leonban nézelődtünk, ma meg izzadtunk rendesen a hosszú távon.
Reggel hatkor ébredtünk és mivel Jutka nagyon negatív energiákat érzett a bencéseknél, minél hamarabb szerettünk volna megszabadulni ettől a helytől. Volt lehetőség közös reggelire, kávé, kenyér, lekvár és vaj volt a terített asztalon. Ettünk egy keveset és hét órakor már úton is voltunk. ( Ez a szállás is adományért volt)
Tegnap León lepukkantabb feléről ballagtunk be a városba, most kifelé végigmentünk a szebb részén. Szép parkokat és épületeket láttunk, de alapjában véve Leon nem nagyon nyerte el a tetszésünket. Hosszan ballagtunk a városból kifelé.
Még mindig Leon
Megbeszéltük, egy kicsit tovább megyünk, mint ahogy az útikönyv ajánlja a 20. napot. Úgy gondoltuk, lenyomunk 33 km-t. Tegnap a 20-at alig bírtuk, elég merésznek tűnt a mai tervünk. De rájöttünk, hogy az a fontos, mire állítja be magát az ember. Ha 20 km-t terveztünk be, akkor már 18-nál teljesen kivoltunk, ha 30-at, akkor pedig annyit is kibírtunk. Még otthon, indulás előtt, a szomszéd srác, aki gyakorlott túrázó, azt mondta: minden az ember fejében dől el. Mi is megtapasztaltuk, igaza volt.
Valahol útközben
A hosszú útszakasz miatt sok pihenőt terveztünk be, hogy mindenképpen bírjuk a 8-9 órás gyaloglást. Elég sűrűn voltak falvak. A zarándokút végig a főút mellett vezetett, de a nagy forgalom nem volt igazán zavaró. Gabival, a magyar lánnyal megbeszéltük, Hospitalban a szálláson találkozunk. Ő gyorsabban ment, mint mi, meg is jegyezte, hogy mi szépen nyugodtan ballagunk és mégis mindenhova odaérünk. Hát ez így is volt.
Az úton alig találkoztunk zarándokokkal. Volt ezen a szakaszon egy másik útvonal is, talán többen azt választották. Hála Istennek jó meleg volt, izzadtunk is rendesen, de legalább méregtelenedtünk. Csodák csodája, nem fájt a lábam, annak ellenére, hogy tegnap alig bírtam menni. Több pihenőt is tartottunk, úgy, ahogy terveztük. Egyszer egy mérges bogár megcsípte a karomat és pillanatok alatt, csúnya dudoraim lettek. De szerencsére mindenre volt gyógyszerünk, ezt is bekentem Fenistillel, svédcseppel, kalciumot ittam, estére már csak pici pöttyök látszódtak.
A csípéseim
Pihennek a vándor lábak
Az egyik faluba érve kellemes meglepetésben volt részünk Egy kis asztalkára cukorka, keksz és némi sós rágcsálnivaló volt kikészítve, szabad fogyasztásra a zarándokoknak és még becsületkassza sem volt mellette.
Egy kis figyelmesség a zarándokoknak készítve
Azért egy nagy ostobaságot is elkövettem, keveset ittam, nem csak ezen a napon, úgy általában. Ha találtunk egy kutat, vagy evés után mindig ittam egy keveset, de egyébként nem nagyon. Pedig elméletben tudtam, sokat kell inni. Annak örültem, hogy ha kevés folyadék ment be, akkor kifelé is kevés fog jönni és nem kellett útközben ezzel foglalkozni. Egyébként is, az egy gond volt, megállni, lepakolni a hátizsákot, bokrot keresni, a csuron vizes, izzadt nadrág is csak akadály volt. És ráadásul nem is éreztem szomjúságot, én ezt otthon is nagyon bírom. Ezen a napon viszont elkezdett fájni a hólyagom. Azon gondolkodtam, hol fázhattam fel, ugyanolyan érzés volt. Jutka aztán felvilágosított, engem, nagyokost, hogy ez a nem ivástól, a kevés folyadékbeviteltől van. Rám parancsolt, igyak rendesen! Szerencsére gyorsan javult a helyzet, és megfogadtam, a későbbiekben is figyelni fogok az ivásra.
Három óra felé beborult az ég és elkezdett szitálni az eső, de nem vettük fel az esőköpenyt, szinte jól esett, hogy egy kicsit lehűlt az idő és az eső bennünket is felfrissített. Úgyis vizesek voltunk az izzadságtól. Egy kis szitáló eső már nem sokat ártott.
Elég jól teljesítettük a 33 km-t, ötre már bent voltunk a szobában. Egy kellemes egyházi szállás volt, 12 ágy (6 db emeletes) a szobánkban. Fürdés után bevonultunk a konyhába, minden maradék ennivalómat megettem, még a kekszemet is. Szerettem volna boltba menni, de közben elkezdett szakadni az eső, nem volt kedvem kimenni. Inkább bevonultunk a szobába, Gabival, a magyar lánnyal beszélgettünk. Ő hamarabb érkezett, egy másik szobában kapott ágyat.
Közben elállt az eső és bár nem nagy kedvem volt kimenni, erőt vettem magamon és elmentem egy boltot keresni. Szerencsére sokáig volt nyitva tartás, így tudtam venni egy kis tartalék elemózsiát, szalámit és bagettet. Mire hazaértem, Jutka már aludt. Még kimentem az internetes szobába, tanulmányoztam egy kicsit az útikönyvet, majd én is lefeküdtem. A szoba nagyon nyugis volt, hat ágy még üresen is maradt, nem volt horkolás, járkálás, szóval egész jó volt.
Már csak 287 km a hátralevő távolság. Hihetetlen!!!!
A szállásunk utcaképe és a belső udvara
És a hátsó udvar
