2011.05.17.
Az utolsó nagyon nehéz terepet tettük meg a mai nap. Borzasztóan elfáradtunk. Galíciában jártunk, 142 km a hátralévő táv. Csak menni kellett rendületlenül. Már úgy néztem ki, mint egy aratómunkás.
Az éjszaka most sem volt eseménytelen. Sokan voltunk egy szobában, lehetett is számítani valami attrakcióra. Este az istentisztelet után, kb. 9 órakor lefeküdtünk, lámpaoltás is viszonylag korán volt. Egy fiatal spanyol lány iszonyatosan köhögött. Már attól lehetett tartani, fulladási rohama lesz. Felkeltem, a sötétben mentem a köhögés felé, úgy találtam oda az ágyához. Kérdeztem, van-e gyógyszere, mondta, igen. Adtam neki pár szem negrót, mondtam, eukaliptusz-mentol, nagyon megköszönte. De csak köhögött tovább. Horkolás is volt rendesen, de a köhögés rosszabb volt.
Reggel 6-kor keltünk. A konyhában lehetett kávét és teát is inni. Éltünk a lehetőséggel majd nekivágtunk az útnak, amiről azt mondták, az utolsó nagyon nehéz terep. O Cebreiroig erős kapaszkodó volt felfelé. Ott időztünk egy kicsit, bár hideg és köd volt, de a Coelho könyvből is ismert helyet nagy izgalommal vártuk. Ez tulajdonképpen egy múzeumfalu, az egyik legrégebbi zarándok-menedékhely a Jakab út mentén. Már a 9. században is segítették itt a zarándokokat. Megnéztük a templomot, ahol kis üvegfiolában van kiállítva a hús és vér, amivé az ostya és a misebor vált, egy legenda szerint. Körbejártuk a régióra jellemző kelta eredetű pallozákat, amelyek ovális alapú zömök kőházak, mélyre ereszkedő nádtetőkkel. Ilyen házakban emberek és állatok éltek, egészen 1960-as évek végéig.
A palloza
O Cebreiro - látkép (Coelho azt kérte, itt szórják szét hamvait)
O Cebreiro után még egy kicsit emelkedett az út, majd röviden le, majd ismét fel, végül az út utolsó harmada pedig meredeken ereszkedett. A végére már nagyon elfáradtunk. Útközben több olyan alkalmi vándorral is találkoztunk, akik taxival jöttek O Cebreiroig, egy darabon, gyalogoltak, pici hátizsákokkal, amelyekre gondosan kiakasztották a Camino jelképét a fésűkagylót, majd néhány kilométerrel távolabb, ismét taxi várta őket. Nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy mi már több, mint 600 km-es gyaloglást tudhatunk magunk mögött.
San Roque hágó, a bronz zarándok a kalapját szorítva áll a szélben, mi meg pihenünk
Napközben megint kifogytunk az ennivalónkból, ezért egy tehénszagú kis falu vendéglőjében megebédeltünk. Megbeszéltük a vendéglőssel, hogy hamburger fasírtot süt nekünk, hasábburgonyával és sok salátával, 5.5 euróért. Erre elénk tett egy kis adagot, pár szem krumpli és két karika paradicsom volt a húshoz, ami nagyon picire összesült. Nagyon mérgesek voltunk, szóltam is neki, valamit még adjon hozzá. Erre adott hozzá még egy szelet sajtot és egy darab bagettet. De nem volt nagy eresztés így sem.
Általában én terveztem meg az útvonalat, a napi szakaszokat is én terjesztettem Jutka elé és a szálláshelyeket is általában én választottam ki. Persze mindenben egyeztettem vele. Ezen a napon már annyira fáradt voltam, hogy mondtam Jutkának, amelyik szállást ő jónak fogja találni, ott maradunk. Aztán mégsem így lett. Tricastellába érve, a város elején volt egy szállás, ami a galíciai körzeti kormányzat kezelésében áll. ( Jele: XH. Galíciában ezek a legegyszerűbb, legolcsóbb, de elég jó szállások) Jutka megérdeklődte, van-e hely, még volt. Mondtam, nézzük meg először, mielőtt fizetnénk. Kis négyágyas (2 emeletes ágyas) boxok voltak, és ahol mi kaptunk volna helyet, már 2 férfi volt az alsó ágyakon. Jutka azt mondta, jó lesz, csak már vízszintesbe vághassuk magunkat, de én megmakacsoltam magam és azt mondtam, nem akarok itt maradni, pedig előzőleg rábíztam a döntést. Kicsit nehezen, de ballagtunk tovább. Reméltük, majd csak akad valami hely még. Több helyre is bementünk, de 9 eurót kértek, amit kicsit sokalltunk. Végül találtunk egy alberget 7 euróért. Különleges szállás volt. Volt valami vallási sugallata is. A földszinti társalgóban régi egyházi ereklyék és régi papi palástok voltak a falakon. Az emelet is nagyon régies volt, durva fa padló, vastag régi gerendák. De az internet ingyen volt. Egymás fölött kaptunk ágyakat.
Elmentünk egy élelmiszerboltba vásárolni, megint vettem egy csomó mindent, másnap cipelhettem. Vacsorára egy húsgombóc konzervet vettünk, azt feleztük meg, bagettel nagyon finom volt. Németekkel együtt vacsoráztunk, egy férfi főzött valami lecsó félét, minket is megkínált, mi meg a konzervből adtunk neki.
Jutkának valahogy eszébe jutott, hogy amikor fizettünk a szállásért, ő 10 eurót adott és nem kapta vissza a 3 eurót. Erre nagyon pontosan emlékezett. Már órák teltek el, hogy bejelentkeztünk, őrült ötletnek tűnt, ilyenkor reklamálni. Mivel a hospitaler tudott németül, elmondtam neki, milyen problémánk van. Egy pillanatig nem vitatkozott, visszaadta a 3 eurót. Vagy tudta, vagy nem számított neki ekkora összeg. Mindenesetre nekünk nagyon jól esett.
Útközben a több, mint 100 éves gesztenyefa előtt