2011.05.09.
Viszonylag könnyű útvonalon, a régi országút melletti gyalogúton bandukoltunk. Körülöttünk kiterjedt gabonamezők voltak, ritkán kis ligetekkel. A látványban szegény, monoton szakaszok mégis próbára tették erőnket, kitartásunkat. Útközben még fényképezni is elfelejtettem.
A tegnapi fantasztikus hangulatú este után a reggel is szenzációsan indult. Elég nyugodt volt a társaság, csak néhányan csoszrogtak a mosdó felé kora reggel. Hat után már többen kezdtek mozgolódni, pakolászni, mi meg gondoltuk, pihenünk még egy fél órát, úgyis fél hétre ígérték az ébresztőt. Meg egyébként is, teljesen sötét volt. Pontban fél hétkor felkapcsolták a villanyt és jó hangosan bejátszották a Radetzky indulót. Egycsapásra mindenkinek jó kedve lett, gyorsan összekaptuk magunkat, se mosdás, se WC (ami nehéz is lett volna, mert kb 50 emberre volt 1-1 férfi és női WC, úgy hogy a WC-ben volt bent a mosdó is) Lent a földszinten már meg volt terítve a reggelihez. Kávé, tej, rostos üdítők, margarin, lekvár, bagett, muffin, bőven be lehetett reggelizni. A becsületkasszába is elég szép összeget tettünk, felejthetetlen volt ez a zarándokszállás. Indulás előtt azért egy kis arc- és fogmosást megejtettem a kinti hideg vizes csapnál. Öleléssel, jókedvűen búcsúztunk el vendéglátóinktól és negyed nyolckor már úton is voltunk.
Reggel, indulás előtt házigazdáinkkal
A hangulatos indulás után elég lendületesen kezdtük a gyaloglást. Jó idő volt, a terep sem volt nehéz és 7,8 km után már ismét volt egy falu. A faluban betértünk egy bárba, már igen csak aktuális volt elintézni a reggel kihagyott higiénés dolgainkat. Jutka ivott egy kávét, így legalizáltuk az ott tartózkodásunkat. Hátul volt egy szép kis napos udvar, pihentünk is egyet.
Napkelte - mögöttönk
Az út további része már nehezebb volt, 13 km-en keresztül nem volt semmi. Nagyon nehezen viseltem, fáradtak a lábaim és a kisujjam is fájt. Többször megpihentünk, közben megettem a maradék ennivalómat is.(Ettem fáradság ellen) Így amikor 13 óra körül megérkeztünk Reliegosba, nem csak fáradt, újra éhes is voltam. Mivel bolt nem volt, a bárban vettem egy szendvicset. Pihentünk egy jót, leápolgattuk fájós lábainkat, majd indultunk tovább. Szerencsére innentől egész jó volt a terep, az út mellett egész végig voltak kis fák, pár éve ültethették, így néha egy kis árnyék is jutott. Jó meleg volt, izzadtunk becsülettel. Hat kilométer volt még Mansilláig, addig akartunk eljutni. Az útikönyv egy önkormányzati szállást említett a településen, ezért amikor megláttuk az ALBERGUE feliratot, azonnal bekanyarodtunk az udvarba. Bent már rájöttünk, ez biztosan nem az önkormányzati szállás, de nem volt nagy kedvünk tovább menni, gondoltuk megnézzük. Egy szép új épület volt, privát szállás, lent bár, vendéglő és csak 8 euro volt személyenként. Minden nagyon szuper volt, szép és tiszta. Egy olyan szobában kaptunk ágyakat, ahol mi voltunk az elsők, sokáig nem is jött senki. Nagyon szép idő volt, kiteregettük a mosott ruhákat, estig meg is száradtak. Jutka az ágyban pihengetett, én meg kiültem az udvarra, kicsit süttettem magam a napon, végre nem fáztam. Ez teljesen más volt, mint amikor menet közben izzadtunk. Megírtam a nap történéseit, megterveztem a holnapi útvonalat. Megállapítottam, „tulajdonképpen fene jó dolgom van”.
A szállás előtt
Kicsit később elindultunk körülnézni az 1660 lakosú településen, ennivalót is kellett venni, mert megint kifogytam mindenből. (kivéve a keksz, az mindig volt nálam) Ahogy nézelődtünk az utcán, egyszer csak ballag befelé Péter, akit pár napja már nem láttunk és utoljára azt hallottuk róla, beteg volt. Szerencsére már jól volt, a fáradságon kívül semmi baja, de hát az nekünk is megvolt. Elmeséltük egymásnak az elmúlt napok történéseit, nagyon örültünk egymásnak. Mondtuk neki, mi a privát szálláson vagyunk, ami nagyon jó, de nincs konyha, az az egyedüli hátránya. Ő meg akarta keresni az önkormányzati szállást, ezért indult is tovább. Kiderült nem kellett messzire mennie.
A szobánk
Mi pedig bevásároltunk, vettünk némi ennivalót, vacsiztunk egyet és mentünk aludni. Közben még érkeztek négyen –öten a szobánkba, de tulajdonképpen sok ágy maradt üresen.
Napközben, amikor hosszan-hosszan semmi nem volt, csak az út, az ember nagyon bele tud zuhanni a gondolataiba. Az járt az eszemben, hogy alakul a sorsunk, miért éppen úgy, ahogy, stb. Jutka előttem ment, már jó ideje nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, egyszer csak megfordult és mintha csak tudta volna merre járnak a gondolataim, azt mondta: Tudod, mindenkinek a sorsa meg van írva!
